8 leggyakoribb téma

Miért előnyös számunkra az édesgyökér?

560
HOZZÁSZÓLÁS:

A népi gyógyászatban hosszú idő óta használják az édesgyökeret belső fájdalmak enyhítésére. A kínai orvosok már több ezer évvel ezelőtt édesgyökérrel gyógyították az emésztőszervi panaszokat a fekélytől a hányásig.

A föld alatti gyöktörzs kívül sötét vörösesbarna színű, belül sárga, rostos. Az édesgyökeret sajtolják és kifőzik, majd lepárlással sokféle folyadékot, port és cukorkát állítanak elő belőle.

Ízét a glicirrizin nevű vegyületnek köszönheti, amely ötvenszer édesebb a cukornál.

A darabokra vágott gyökeret nyersen is rágcsálják, mert jót tesz a fogaknak és az ínynek. Kísérletek is igazolták, hogy az édesgyökér gátolja a baktériumok szaporodását, és véd a foglepedék képződése ellen, és így segíthet megelőzni a fogszuvasodást.

Hátrányaként említhető, hogy hozzájárulhat a nátrium visszatartásához és a káliumszint csökkenéséhez, melyek a magas vérnyomás kialakulásának rizikótényezői lehetnek.

Gyógynövényboltokban árulják!

A kutatások az édesgyökér további jótékony hatásait is igazolták:

Több hatóanyaga is védi a gyomor-nyálkahártyát, ezért fekélybetegség ellen hatásos lehet.

Az édesgyökeret fel is használják egyes fekélyellenes gyógyszerekhez. A természetgyógyászok a gyógynövényboltokban árusított édesgyökér-cukorkát ugyancsak a gyomorfekély tüneteinek csillapítására ajánlják.

Az édesgyökér köptetőszernek is jó! ⇒ Fokozhatja a a légutakban a nyáktermelést, a bőséges váladékot pedig könnyebb felköhögni. A természetgyógyászok régóta ajánlják hörghurutra és köhögésre egyaránt.

560
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

75
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]